Michael Schumacher

A nagy visszatérés

Michael Schumacher (Hürth-Hermülheim, Németország, 1969. január 3.)

Schumahcer volt a Formula–1 első német világbajnoka, aki nagy szerepet játszott a sportág németországi népszerűsítésében. Egy 2006-ban, az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) által végzett felmérésen a szurkolók a Formula–1 legnépszerűbb versenyzőjének választották.

Két, a Benetton csapattal nyert világbajnokság után, 1996-ban a Ferrarihoz szerződött, ahol 2000 és 2004 között zsinórban öt világbajnoki címet szerzett. Számos rekordot tart, ő nyerte a legtöbb világbajnoki címet, a legtöbb versenyt, ő érte el a legtöbb pole-pozíciót és versenyben futott leggyorsabb kört, élen áll az összes szerzett pontok és a legtöbb, egy szezonban aratott győzelmek rangsorában. A sportágban egyedülálló módon, a 2002-es évad minden versenyén dobogóra állhatott. A vezetési stílusa gyakran váltott ki vitákat. Kétszer volt részese a világbajnoki címet eldöntő ütközésnek, melyek közül az 1997-es, Jacques Villeneuvevel történt karambol után kizárták az az évi világbajnokságból. 2006. szeptember 10-én, az Olasz Nagydíjon jelentette be visszavonulását.

A versenypályán kívül az UNESCO nagykövete, számos humanitárius kezdeményezés résztvevője, szószólója a versenyzők biztonságának. Öccse, Ralf Schumacher szintén volt Formula–1-es pilóta, 2007-ben a Toyota csapatnál versenyzett, jelenleg pedig a DTM-ben a Mercedes csapat tagja.

Édesapja kőműves, édesanyja egy kis büfé vezetője volt. Az apa, Rolf Schumacher másodállásban a kerpeni Wolfgang Graf Berghe von Trips gokart pályán dolgozott felügyelőként. Michael negyedik születésnapjára kapta szüleitől első gokartját. 1975-ben – hatévesen – érte el első jegyzett sikerét: a kerpeni gokart klub bajnoka lett. 1984-ben német junior bajnoki címet szerzett gokartban, amelyet 1985-ben is megismételt és egy junior világbajnoki második helyezéssel is megtoldott. 1986-ban harmadik helyen végzett a német felnőtt gokart bajnokságban és a felnőtt Európa-bajnokságban. 1987-ben német bajnok és Európa-bajnok lett. Már gokartos korában találkozott olyan későbbi Formula–1-es ellenfelekkel, mint Mika Häkkinen vagy Heinz-Harald Frentzen.

1988-ban kezdett el autókkal versenyezni a német Forma–König sorozatban. A bajnokság tíz futamából kilencet megnyert. Ugyanebben az évben hatodik helyet szerzett a német Forma–Ford 1600 bajnokságban (a tizenkét versenyből álló bajnokságban csak tíz futamon vett részt) és második lett a Forma-Ford 1600 Európa-bajnokságban (az öt versenyből álló bajnokságban négy versenyén vett részt). Ebben az évben találkozott Willi Weberrel, aki egy német Forma–3-as csapat, a WTS csapatfőnöke volt és fiatal tehetségek felkutatásával foglalkozott. Webernek egy esős futamon tűnt fel Schumacher remek autókontrollja a vizes aszfalton és 1989-re leszerződtette csapatába, valamint menedzsere lett a versenyzőnek.

Első Forma–3-as szezonjában a német bajnokság harmadik helyén végzett Karl Wendlinger és Heinz-Harald Frentzen mögött. Utóbbival pontegyenlősége volt (163 pont), előbbi egy ponttal előzte meg. Ugyanebben a szezonban elindult a Makaói Forma–3-as Világkupán is (amelyen a világ különböző Forma–3-as bajnokságainak legjobbjai mérik össze tudásukat). Az első futamot megnyerte, a másodikban azonban kiesett.

1990-ben megnyerte a német Forma–3-as bajnokságot és a Makaói Világkupát is, ahol Mika Häkkinen volt legnagyobb riválisa. Néhány héttel később a Forma–3-as Fuji Kupát is megnyerte és a Makaó–Fuji duplázással – ami előtte még soha senkinek nem sikerült – 30 ezer dolláros pénzjutalmat kapott.

Ugyanebben az évben az 1989-es Forma–3-as bajnokság első három helyezettje, Wendlinger, Frentzen és Schumacher lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a Mercedes-Benz pilótaképző programjában, az ún. „junior programban”, amelynek az volt a célja, hogy versenyzőket neveljen ki arra az esetre, ha a stuttgarti gyár beszáll a Forma–1-be (ez 1993-ban történt meg). A három fiatal pilóta a C-csoportos sportautó világbajnokságban vett részt a Sauber-Mercedesszel. Kilenc versenyt futottak a sorozatban, egy autót minden versenyen két pilóta vezetett felváltva. A törzspilóta a tapasztalt egykori Forma–1-es versenyző, Jochen Mass volt, míg a fiatalok futamról futamra váltották egymást az oldalán. Négy futamon vett részt Masszal, ebből egyen diszkvalifikálták őket, kettőn második helyet értek el, egyet pedig megnyertek (Mexikóváros). Wendlinger szintén négy versenyt futott le Mass oldalán és az ő kettősük is egy futamot nyert. Wendlinger és ő azonos pontszámmal a bajnokság ötödik helyén végzett, a Sauber-Mercedes pedig csapatvilágbajnok lett. Frentzen csak egy versenyen indult, mivel ebben az évben elhagyta a Mercedest és leszerződött a Jordan Forma–3000-es csapatához.

1991-ben már Wendlinger volt csapattársa, a Sauber-Mercedes azonban rendkívül megbízhatatlan volt. A fiatal kettős nyolc futamból mindössze hármon ért célba – igaz, ebből egyet megnyertek (Autopolis), egyen másodikak lettek, a Le Mans-i 24 órás versenyen pedig – ahol Schumacher futotta meg a verseny leggyorsabb körét – Fritz Kreutzpointerrel kiegészülve az ötödik helyen végeztek legjobb mercedesesként.

1991-ben „vendégszerepelt” a német túraautó bajnokságban, a DTM-ben és a Japán Forma–3000-ben is. A DTM-ben – ahol szintén a Mercedes színeiben indult – az utolsó futamon ütközött a bajnoki pontversenyben vezető Johnny Cecottoval (BMW) és ezzel önkéntelenül is bajnokká tette márkatársát, Klaus Ludwigot. A Japán Forma–3000-ben a sugói futamon indult el és a második helyen végzett.


1991 végén úgy tűnt, hogy a következő évben a Forma–3000-ben folytatja pályafutását, de menedzsere, Willi Weber az egyik sportautó futamon hírt kapott arról, hogy a Jordan Forma–1-es csapatának versenyzője, Bertrand Gachot Angliában börtönbe került, mivel gázspray-vel lefújt egy taxisofőrt. A Mercedes junior programjának vezetője, Jochen Neerpasch és Willi Weber együtt szervezték meg, hogy tesztlehetőséget kaphasson a Jordantől. A német versenyző Silverstone-ban ült először Forma–1-es autóba és a tesztelésen rögtön lenyűgözte gyorsaságával a Jordan vezetőit. A döntés megszületett: ő indulhat a Belga Nagydíjon Gachot helyetteseként.

Bár még sosem járt korábban a Spa-Francorchamps-i Formula–1-es pályán (ezzel szemben menedzsere azt mondta a Jordannek, hogy igen) és első „éles bevetése” előtt mindössze egy Forma–1-es teszten vett részt, a Belga Nagydíj időmérő edzésén mégis a remek hetedik rajtkockát szerezte meg és több, mint egy másodpercet vert tapasztalt csapattársára, Andrea de Cesarisra. A versenyen aztán kuplunghiba miatt 400 méter után kiesett, az edzéseken nyújtott teljesítménye mégis elég volt ahhoz, hogy felfigyeljen rá a Benetton csapat, és a következő futamtól leszerződtesse.

A csapatváltás körülményei meglehetősen zavarosak voltak. A Jordan első versenye előtt aláíratott vele egy szándéknyilatkozatot, amely szerint a futam után alá fog írni egy szerződést a Jordannel. A Mercedes junior programjának vezetője, Jochen Neerpasch telefonon arra utasította, hogy a szándéknyilatkozat szövegét módosítsa és úgy írja azt alá. Ekkor még mindig a Mercedes versenyzője volt, és az ő szolgálataiért, valamint némi pénzért cserébe a stuttgarti gyár reklámfelületet kapott volna a Jordan autóin.

Mivel a Mercedesnek fizetnie kellett volna a Jordannek azért, hogy náluk versenyezzen, nem akarták, hogy a pilóta hosszú távra elkötelezze magát az ír csapat mellett, különösen annak tükrében, hogy a Benetton fizetni is hajlandó lett volna érte, így a német pilóta második versenyétől utóbbi istállónál folytatta pályafutását.



1991-ben öt versenyen vett részt a Benetton-Ford színeiben. Csapattársa, a háromszoros világbajnok, Nelson Piquet volt, aki öt közös időmérő edzésükből mindössze egyszer tudta megverni az újoncot. Ebből az öt futamból a német pilóta egyszer az ötödik, kétszer a hatodik helyen végzett, kétszer pedig kiesett.

1991 végén Piquet visszavonult, helyére a szintén nagy tapasztalatokkal rendelkező brit Martin Brundle került. 1992 második futamán, Mexikóvárosban állhatott fel először a Forma–1-es dobogóra: a harmadik helyen végzett. A szezon tizenhat futamából összesen nyolcszor került a pódiumra – egyszer, az esős Belga Nagydíjon, annak legfelső fokára. Első teljes Forma–1-es szezonjában ötvenhárom ponttal a világbajnoki pontverseny harmadik helyén végzett a Williams-Renault-k mögött, de Ayrton Senna (McLaren-Honda) előtt.

1993-ban a Williams-Renault továbbra is a legerősebb volt, így Alain Prost fölényesen nyerte meg vele a világbajnokságot. Schumacher minden futamon dobogóra állt, amelyen célba ért, ám hét alkalommal kiesett (vezetői és műszaki hibák egyaránt voltak az okok között), így a szezon végén ötvenkét ponttal „csak” negyedik lett Prost, Senna (McLaren-Ford) és Damon Hill (Williams-Renault) mögött. Egy futamot nyert: az estorili Portugál Nagydíjat.


Az 1994-es szezont megelőzően megváltozott néhány szabály a Formula–1-ben – pl: betiltották az elektronkus pilóta-segédeszközöket, az ABS-t és a kipörgésgátlót –, amivel az volt a szabályalkotók célja, hogy ismét jobban előtérbe kerüljenek a versenyzői képességek. Egy másik fontos változás is történt, miszerint a háromszoros világbajnok, Ayrton Senna a Williams-Renault-hoz szerződött, s ennek a kettősnek sokan már előre „odaadták” a világbajnoki címet.

Az első két futamot – a Brazil Nagydíjat és a Csendes-óceáni Nagydíjat – megnyerte, miközben riválisa, Senna nem szerzett pontot (az első versenyen kipördült a második helyről, a másodikon pedig a rajtnál hátulról beleszaladt Mika Häkkinen, és kiesett).

1994 harmadik versenye, a San Marinói Nagydíj minden idők egyik legtragikusabb Forma–1-es hétvégéjeként vonult be a sporttörténelembe. Az egyik pénteki szabadedzésen Rubens Barrichello (Jordan) szenvedett súlyosnak tűnő, de végül is szerencsés kimenetelű balesetet, másnap pedig az osztrák Roland Ratzenberger az időmérő edzésen életét vesztette. A vasárnapi futamon folytatódott a tragikus sorozat: a hetedik körben, a Tamburello-kanyarban a vezető pozícióban lévő Senna autója kiszaladt a pályáról és nagy sebességgel a betonfalnak ütközött. Senna a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A versenyt Schumacher nyerte meg. Néhány órával az eredményhirdetés utánig a pilóták és a nézők értesültek Senna halálhíréről.

Senna halála után a Williams-Renault másik versenyzője, az angol Damon Hill lett legnagyobb ellenfele. A német pilóta Monte-Carlóban megszerezte pályafutása első pole- pozícióját és megnyerte a futamot. Barcelonában „csak” a második helyen végzett Hill mögött – mivel a futam nagy részét ötösben beragadt váltóval kellett megtennie. A következő két versenyen, Montrealban és Magny-Cours-ban ismét nyert.

Ekkor már hatvanhat pontja volt szemben Hill  huszonkilencével – Silverstone-ban azonban jött a fordulat: Schumacher a felvezető körben megelőzte Hillt. Noha később ismét maga elé engedte az angolt, öt másodperces stop-and-go büntetésre ítélték, amit azonban csapatvezetői utasításra nem ment ki letölteni a bokszbaba, mivel a büntetést a megszabott határidőn túl rótták ki rá, tehát már érvénytelen volt. Később mégis letöltötte, és a második helyen célba ért Hill mögött, ám az incidens miatt fekete zászlóval kizárták a versenyből, sőt, további két futamtól eltiltották. Mivel azonban a Benetton fellebbezett az ítélet ellen (amely fellebbezést elutasítottak), a büntetés letöltésére csak később – az Olasz és a Portugál Nagydíjon – került sor.

A Brit Nagydíjat követő Német Nagydíjon motorhiba miatt kiesett, a Magyar Nagydíjon pedig nyert. Megnyerte az utána következő Belga Nagydíjat is, ám erről a futamról is diszkvalifikálták, mert a versenybíróság megállapította, hogy a Benetton aljára szerelt fenéklemez vastagsága több, mint egy milliméterrel kisebb volt a szabályosnál. A Benetton azzal védekezett, hogy a fenéklemez akkor kopott le, amikor Schumacher egy alkalommal megpördült a rázókövön, de ezt a magyarázatot nem fogadták el, mivel elmondásuk szerint a kanyarban nem találtak darabokat a fenéklemezre szerelt falapból, ami azt tekintve, hogy tizenyolc kört futottak még ott, nem meglepő.

Ezután jött az Olasz és a Portugál Nagydíj, amelyen nem vett részt (szakkommentátorként működött közre a német RTL-en). Riválisa, Hill mindkét futamot megnyerte, így hátránya egy pontra csökkent Schumacherhez képest a pontversenyben.

A visszatérése utáni első versenyt megnyerte a spanyolországi Jerezben, ám a kaotikus Japán Nagydíjon csak második lett Hill mögött, így a döntés az utolsó futamra maradt az ausztráliai Adealaideben. Ezen a versenyen az élen haladt, amikor elkövetett egy vezetői hibát, kiszaladt a pályáról és nekikoccantotta autóját egy betonfalnak. Amikor visszatért a pályára, Hill megpróbálta kihasználni a pillanatnyi megingást és belül elmenni mellette, a következő jobbkanyarban azonban összeütköztek. Schumacher azonnal kiesett, míg Hill tovább tudott menni. Néhány pillanattal később az angol pilóta a bokszba hajtott, ahol megállapították, hogy az ütközés következtében eltört autója bal első kerékfelfüggesztése, és nem tud továbbmenni. A világbajnoki cím így Schumacheré lett.

1994-ben a tiznehat futamból csak tizennégyen vett részt, ráadásul ebből is kétszer diszkvalifikálták, mégis nyolc versenyt nyert meg és kilencvenkét pontot szerzett. Ezzel ő lett a sportág történetének első – és mindezidáig egyetlen – német világbajnoka.



1995-re a Benetton lecserélte a V8-as Ford motort ugyanarra a V10-es Renault-ra, amelyet a Williams is használt.

A szezon újabb botránnyal indult, amikor a szezonnyitó Brazil Nagydíjon őt és David Coulthardot (Williams-Renault) kizárták szabálytalan üzemanyag használata miatt. Mint kiderült, a Benettonnak és a Williamsnek is üzemagyagot szállító francia Elf cég követte el a hibát (csapattársaikat csak azért nem zárták ki, mert ők nem értek célba). A két csapat fellebbezett, és végül az a döntés született, hogy a versenyzők az egyéni világbajnokságban megtarthatják eredményüket és pontjaikat, ám a konstruktőri bajnokságba azok nem számítanak bele.

A csapat 1995-ös autója rendkívül nehezen kezelhető autó volt – ezt később Gerhard Berger és Jean Alesi is megerősítették, amikor év végén tesztelték azt. Ennek ellenére kilenc futamot nyert ebben a szezonban és összesen százkét ponttal fölényesen megnyerte második világbajnoki címét. Jellemző képe volt a szezonnak, hogy az időmérő edzéseket általában a Williams versenyzői, Hill és Coulthard dominálták, ám a versenyeken rendre ő diadalmaskodott.

Különösen emlékezetes volt a Német Nagydíj, ahol – a németek között is – először nyert hazai pályán. A Belga Nagydíjon a tizenhatodik helyről indulva mindössze néhány kör alatt előre küzdötte magát, és egy változatos versenyen, kemény csatában utasította maga mögé Hillt, és győzött. A Nürburgringen, melyen akkor az Európai Nagydíjat rendezték, az elején Hill-lel egy körön belül előzték egymást oda-vissza. A végén a német versenyző tizenkét kör alatt tizenhét másodperces hátrányt dolgozott le a vezető Alesivel szemben, és egy kockázatos, ám annál látványosabb előzéssel utasította maga mögé a Veedol-sikánban, annak ellenére, hogy azzal is növelte volna előnyét a Vb-pontversenyben, ha csak második helyen biztonságosan célbaviszi az autót.

Ebben a szezonban is voltak összezördülések Hill-lel. Az első Silverstone-ban, amikor Hill megpróbálta megelőzni, ütköztek, és mindketten kiestek; a második Monzában, amikor a japán Taki Inouét körözték le, Hill későn fékezett és hátulról beleszaladt Schumacher Benettonjába. Ismét mindketten kiestek.


1996-ban elhagyta a Benettont és az akkor gyengébb Ferrarinál folytatta Forma–1-es pályafutását. Az olasz istálló már 1979 óta nem tudott egyéni világbajnokságot nyerni. A csapatfőnök, Jean Todt már 1993-ban elkezdte az istálló struktúrájának újjászervezését, és Schumacher egy újabb fontos eleme volt ennek az építkezésnek. Úgy tartották róla, hogy rendkívüli módon képes motiválni, ösztönözni a körülötte lévő munkatársakat és igazi csapatember. A fejlesztések szempontjából különösen értékes volt jó technikai érzéke és az a képessége, hogy tapasztalatait megfelelően is tudta kommunikálni a mérnököknek.



Tisztában volt vele, hogy 1996-ban nem fog a világbajnoki címért küzdeni, mert erre a Ferrari akkor még nem érett meg. A John Barnard által tervezett F310-es valóban hibás konstrukciónak bizonyult, ráadásul nagyon megbízhatatlan volt. A szezon tizenhat versenyéből öt alkalommal esett ki valamilyen műszaki hiba miatt – Franciaországban például már a felvezető körben megadta magát a motor, pedig az első rajtkockából indult volna. Ennek ellenére a német pilóta nyert három versenyt – Barcelona, Spa-Francorchamps, Monza –, amelyek közül különösen az első emlékezetes. Ezen a szakadó esőben tört az élre és óriási fölénnyel nyert. A monzai diadal érzelmi szempontból jelentett áttörést számára és az olasz Ferrari-szurkolók kapcsolatában, akik addig meglehetősen hűvösen álltak hozzá.

Első Ferrari-szezonjában a világbajnokság harmadik helyén végzett a két Williams mögött, ötvenkilenc ponttal.


1997-ben további erősítést kapott a Ferrari. Egy évvel saját csapatváltása után Rory Byrne főmérnök és Ross Brawn technikai igazgató is követték a Benettontól az olasz istállóhoz. Legnagyobb ellenfelének, ezúttal Jacques Villeneuve bizonyult, aki 1996 elején érkezett a Williams-Renault-hoz az amerikai IndyCar bajnokaként. Schumacher első futamát a szezon során Monte-Carlóban nyerte, majd ezt még négy diadal követte az év végéig (Montreal, Magny-Cours, Spa-Francorchams, Suzuka). A világbajnoki cím sorsa közte és Villeneuve között az utolsó futamon, Jerezben dőlt el. A versenyt megelőzően egy ponttal vezetett kanadai vetélytársa előtt a pontversenyben. Az időmérő edzésen ő, Villeneuve és csapattársa, Heinz-Harald Frentzen ezredmásodpercre azonos idővel kvalifikálta magát, de mivel közülük a kanadai futotta meg ezt az időt elsőként, ő indulhatott a pole-pozícióból, Schumacher a második rajtkockából, míg Frentzen a harmadikból.

A futam nagy részében vezetett, ám az utolsó kerékcseréjénél egy rossz garnitúra gumit kapott, és drasztikusan lelassult. Villeneuve ezt kihasználta, és utolérte a Ferrari pilótáját, majd a negyvennyolcadik körben előzésre szánta el magát. Villeneuve bebújt mellé, a német azonban befelé húzta az autóját, így összeütköztek. Schumacher kiesett, Villeneuve pedig továbbment és megnyerte a világbajnokságot.

Az eset érdekessége, hogy a kanadai versenyző San Marinóban kapott egy felfüggesztett büntetést, amely azt tartalmazta, hogy ha még egyszer előz az év során sárga zászló alatt, eltiltják a következő versenytől. Villeneuve a Japán Nagydíj edzésén előzött, ennek ellenére nem eltiltották a jerezi versenytől, hanem elvették a két pontját, amit Japánban szerzett.



1998-ban újabb szabályváltozásokat vezettek be a Forma–1-ben. Ezek közül a leglényegesebb az autók szélességének 180 cm-ben való maximalizálása volt, valamint a barázdált gumik bevezetése az addig használatos slick gumik helyett. Az új szabályokhoz való alkalmazkodás a Williams addigi főmérnökével, Adrian Newey-val erősítő McLaren-Mercedesnek sikerült a legjobban. A Mika Häkkinen-David Coulthard pilótakettőssel felálló csapat Bridgestone gumikat használt, míg a Ferrari maradt a Goodyear-nél, így a szezon a gumigyártók „háborújáról” is szólt.

Az első két futamot (Melbourne, Interlagos) Häkkinen nyerte, majd a harmadikon, Buenos Airesben visszavágott. Imolában második lett Coulthard, majd Barcelonában harmadik a két McLaren mögött. Monte-Carlóban ütközött Alexander Wurzcal (Benetton-Playlife), így csak a tizedik helyen végzett, de aztán sorozatban három futamgyőzelem következett Montrealban, Magny-Cours-ban és Silverstone-ban. Utóbbi elsősége arról marad emlékezetes, hogy a bokszban nyerte meg a versenyt, miután kiintették egy tíz másodperces „stop-and-go” büntetésre s azt az utolsó körben töltötte le oly módon, hogy átszelte a célvonal bokszutcában meghosszabbított részét. A McLaren ugyan óvást nyújtott be a történtek miatt, de a vizsgálat megállapította, hogy Schumacher büntetése jogtalan volt (azt azért kapta volna, mert állítólag sárga zászló alatt körözte le Wurzot, ám mindkét versenyző azt nyilatkozta, hogy nem láttak sárga zászlót), így végül törölték a büntetését, és hivatalossá tették futamgyőzelmét.

Az Osztrák Nagydíjon a harmadik, a Német Nagydíjon pedig az ötödik helyet szerezte meg – mindkét futamot Häkkinen nyerte, így a finn előnye a Magyar Nagydíj előtt 16 pont volt vele szemben a Vb-pontversenyben. A hungaroringi futam nagy taktikai csatát hozott, amelyet egy három boxkiállásos taktikával a megnyert. Häkkinen ezúttal csak hatodik lett, így előnye hét pontra csökkent a pontversenyben.

A Spa-Francorchamps-i Belga Nagydíjon mind Häkkinen, mind ő kiesett – utóbbi fölényesen vezetett az esőversenyen, amikor az előtte haladó, lekörözött David Coulthard hirtelen felemelte a lábát a gázpedálról és a rossz látási viszonyok miatt Schumacher hátulról beleszaladt. A soron következő Olasz Nagydíjat azonban megnyerte, Häkkinen a negyedik helyen végzett, így két versennyel a szezon vége előtt pontegyenlőség alakult ki a két Vb-esélyes között. A nürburgringi Európai Nagydíjon Häkkinen tett szert előnyre győzelmével – míg a német második lett.

Az utolsó futamon dőlt el minden. Nyernie kellett és abban reménykednie, hogy Häkkinen legfeljebb harmadik lesz. A pole pozíciót ugyan megszerezte, ám a rajtnál autója leragadt a rajtrácson, ami miatt az utolsó rajtkockából kellett nekivágnia a futamnak. Ezzel minimálisra csökkentek az esélyei. A futam során ugyan előre küzdötte magát egészen a harmadik helyig, ám ekkor defektet kapott, és végleg kiállni kényszerült a versenyből. Häkkinen lett a világbajnok kereken száz pontjával, ő a második helyen végzett nyolcvanhat ponttal.


1999-ben is folytatódott a Häkkinen-Schumacher párharc – ám csak a Brit Nagydíjig. Addig a német pilóta két versenyt nyert (Imola, Monaco), ám Silverstone-ban egy pillanat alatt véget ért a hajsza, amikor Schumacher fékhiba miatt kiszaladt a Stowe-kanyarban és 107 km/h-s sebességgel frontálisan a gumifalba csapódott. Sípcsont-és szárkapocs-csont törést szenvedett a jobb lábában, és ennek következtében a következő hat futamon nem vehetett részt. Világbajnoki esélyét ezzel elvesztette, a csata csapattársa, Eddie Irvine és Häkkinen között folyt tovább.

Az utolsó versenyen, Suzukában ismét az első rajtkockából indult, ám a rajtnál Häkkinen elment mellette és megnyerte a versenyt, így megszerezte második világbajnoki címét. A konstruktőrök között azonban a Ferrari diadalmaskodott. Ő maga negyvennégy ponttal a bajnokság ötödik helyén végzett.


Nagyszerű munkát végzett, miközben kitűnő szakemberekkel vette körül magát a Ferrarinál, és olyan környezetet teremtett, ami lehetővé tette, hogy 2000-ben, huszonegy év után megnyerték.


A 2000-es szezon három győzelemmel indult, majd Silverstone-ban egy harmadik hely következett a két McLaren-pilóta, David Coulthard és Mika Häkkinen mögött. Az évnek az első néhány futamán Coulthard erősebbnek tűnt Häkkinennél, de aztán az év előrehaladtával a finn ismét felülkerekedett csapattársán. Häkkinen az ötödik versenyen, Barcelonában aratta első futamgyőzelmét a szezon során, míg Schumachernek a verseny közben defektje volt, s egy nem tervezett kerékcsere miatt csak az ötödik helyen végzett. A nürburgringi esőversenyen ismét nyerni tudott Häkkinen előtt.


A hungaroringi futamot Häkkinen nyerte, így átvette a vezetést a pontversenyben, majd Spa-Francorchamps-ban újabb győzelmével már hat pontra növelte azt. Monzában azonban visszavágott és nyert finn vetélytársa előtt, így Häkkinen előnye ismét két pontra fogyott. Az első Amerikai Nagydíjat megnyerte, Häkkinen kiesett, így újra fordult a kocka, és két versennyel a szezon vége előtt Schumacher tett szert nyolc pontos előnyre az összetettben.

A világbajnokság a Japán Nagydíjon dőlt el. A pole pozíciót szerezte meg, de a rajtot a második helyről induló Häkkinen nyerte, így az élre állt. A két világbajnoki esélyes nagy csatát vívott egymással, amelyben a többieket – beleértve csapattársaikat is – messze maguk mögött hagyták, ám egymással sokáig nem bírtak. Kettejük sorrendje az első boxkiállásaik után sem változott: Häkkinen továbbra is az élen maradt. Ekkor kissé szemerkélni kezdett az eső, a német pedig az addiginál szorosabban „tapadt” Häkkinenre. A döntő momentum a harminchetedik körben érkezett el: Häkkinennek ekkor kellett kimennie második kerékcseréjére, Schumacher azonban további három körig kint tudott maradni. Második boksziállása után Häkkinen elé tudott visszaállni, s ezzel eldőlt a verseny, és a világbajnokság is. Övé lett mindkettő.



A 2001-es szezon újabb Schumacher-Häkkinen csatát ígért, ám ez végül nem vált valóra. A Ferrari – és különösen Schumacher – dominált az évben, a McLarennél pedig ezúttal Coulthard volt az erősebb és egy ideig tartotta is a lépést vele a pontversenyben. Jól ment az öccsével, Ralf Schumacherrel és az 1999-es amerikai CART-bajnokkal, Juan Pablo Montoyával felálló BMW-Williams is, ám mégis fölényesen nyerte a világbajnokságot, s már öt futammal a szezon vége előtt, a Magyar Nagydíjon bebiztosította címét. Az év során összesen százhuszonhárom pontot szerzett és kilenc versenyt nyert (Melbourne, Sepang, Barcelona, Monte-Carlo, Nürburgring, Magny-Cours, Hungaroring, Spa-Francorchamps, Suzuka). A második helyezett David Coulthardnak hatvanöt pontja volt a szezon végén.



A Ferrari tovább erősödött és a 2002-es szezonban egyértelműen domináns autó volt az övék. Összesen tizenegy versenyt nyert (Melbourne, Interlagos, Imola, Barcelona, Zeltweg, Montreal, Silverstone, Magny-Cours, Hockenheim, Spa-Francorchamps, Suzuka), és száznegyvennégy pontot szerzett. A bajnokság második helyén csapattársa, Rubens Barrichello végzett 77 ponttal.

A szezonra némileg árnyékot vetett az a tény, hogy az Osztrák Nagydíjon a Ferrari utasította az addig élen haladó Barrichellót arra, hogy engedje maga elé Schumachert, amit aztán a média és a közvélemény élesen bírált. Később ugyan „visszaadta” Barrichellónak ezt a versenyt (Indianapolis), ám azt a mozzanatot is hasonlóan sok bírálat érte.

Ötödik világbajnoki címét már hét versennyel a szezon vége előtt, a franciaországi Magny-Cours-ban bebiztosította, s ezzel beállította Juan Manuel Fangio addigi rekordját a világbajnoki címek számát illetően.


2003-ban jelentős szabályváltozások történtek a Formula–1-ben – ezek közül a legjelentősebb az „egykörös” időmérő edzés bevezetése, valamint a pontrendszer megváltozása volt. Az eddigi pontelosztás most 10-8-6-5-4-3-2-1-re változott.

Ez a szezon jóval „döcögősebben” indult a Ferrari számára, mint a korábbiak: negyedik lett Melbourne-ben, hatodik Sepangban, Interlagosban pedig kiesett, miután kicsúszott egy vízátfolyáson.

A San Marinói Nagydíjon nyerte első futamát az évben – ám ez egy szomorú győzelem volt, ugyanis az azt megelőző napon halt meg édesanyja. A soron következő futamokon Barcelonában és Zeltwegben szintén nyerni tudott, Monte-Carlóban harmadik lett, majd Montrealban ismét nyert. Ezt egy gyengébb sorozat követte: Nürburgring – ötödik hely, Magny-Cours – harmadik hely, Silverstone – negyedik hely, Hockenheim – hetedik hely, Hungaroring – nyolcadik hely. Mindez összefüggésbe volt hozható azzal a jelenséggel, hogy a Bridgestone gumik meglehetősen gyengén teljesítettek melegebb aszfalton a rivális Michelinhez képest, ráadásul vezetési stílusa miatt még a Bridgestone abroncsok közül is sokszor a lassabb kemény keveréket tették fel, míg csapattársa mehetett lágyabb gumikon.

A Magyar Nagydíjat követően a FIA felfedezte, hogy a Michelin abroncsainak futófelülete verseny közben a nyomás hatására szélesebbé válik a megengedettnél. A francia gumigyártó egy kiskaput használt ki a szabályokban, így addigi eredményeiket nem semmisítették meg, de megtiltották nekik, hogy a szóban forgó gumitípust a következő futamokon bevessék.

A világbajnoki pontverseny állása egyébként ekkor rendkívül szoros volt: az élen állt hetvenkét  ponttal a hetvenegy pontos Juan-Pablo Montoya (BMW-Williams) és a hetven pontos Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) előtt.

Monzában valamennyire növelni tudta előnyét azzal, hogy nyert Montoya, Barrichello és Räikkönen előtt, de a bajnokság még mindig nagyon kiélezett volt (Schumacher: 82 pont, Montoya: 79 pont, Räikkönen: 75 pont).


A döntés közte és Räikkönen között az utolsó versenyre maradt, a Japán Nagydíjra. A változékony időjárás által nagyban befolyásolt időmérő edzésen a tizennegyedik helyen kvalifikálta magát, míg Räikkönen a nyolcadikon. A német versenyző egy számára meglehetősen mozgalmas versenyen a nyolcadik helyen ért célba, míg finn vetélytársa a másodikon, mely hatodik világbajnoki címét jelentette, amivel immár egyedüliként minden idők legsikeresebb Forma–1-es pilótája lett


A szoros csatát hozó 2003-as szezon után 2004-ben domináns év következett a Ferrari számára. Tizennyolc futamon összesen tizenhárom alkalommal szelte át elsőként a célvonalat (Melbourne, Sepang, Manáma (Bahrein), Imola, Barcelona, Nürburgring, Montreal, Indianapolis, Magny-Cours, Silverstone, Hockenheim, Hungaroring, Suzuka). A világbajnoki címet mégis egy második hellyel biztosította be a belgiumi Spa-Francorchamps-ban a Ferrari történetének 700. Forma–1-es versenyén.

A szezon során összesen 148 pontot gyűjtött – a második helyezett Rubens Barrichellonak 114 pontja volt.


2005-ben a Ferrari jóval gyengébb volt, mint az előző években, és Schumacher is elkövetett néhány hibát. Alapvetően mégis úgy tűnt, hogy az a tény okozza a legtöbb problémát, hogy a Bridgestone gumik kevésbé jól alkalmazkodnak az új gumiszabályhoz, mint a Michelin abroncsok. Fokozta a problémát, hogy a Bridgestone-nak a Ferrarin kívül már csak két kis csapat, a Jordan és a Minardi volt a partnere, így jóval kevesebbet tudták a gumikat tesztelni, mint a hét Michelin-istálló együtt. A szezon során egyetlen futamgyőzelmet aratott, méghozzá a „csonka” Amerikai Nagydíjon, amelyen a Michelin csapatai nem álltak rajthoz, mivel abroncsaik nem voltak biztonságosak a híres ovál-kanyarban. A német pilótának ezen kívül egy pole-pozíció (Hungaroring) és három második hely (Imola, Montreal, Hungaroring) volt a legnagyobb sikere a szezon során. A világbajnoki pontversenyben végül a harmadik helyen végzett Fernando Alonso (Renault) és Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) mögött, összesen hatvankét ponttal.


A 2006-os szezon első verenye jól sikerült, hisz Bahreinben a második helyet szerezte meg. Ezután Malajziában a hatodik helyen ért célba. Az Ausztrál Nagydíjon kiesett. Három verseny után tizenegy pontja volt és tizennyolc ponttal volt lemaradva az éllovas Alonsotól. De Schumacher nem adta fel. Megnyerte az ezt követő két futamot. Monacóban megszerte a pole-pozíciót, de az utolsó körében az autója az ideális íven megállt, emiatt Alonso nem tudott használható időt autózni. A FIA szándékosnak találta Schumacher cselekedetét, ezért a rajtrács végéről kellett rajtolnia. A versenyen parádés autózással sikerült felérnie az ötödik helyre. A Kanadai Nagydíj után a hátránya huszonöt pont volt Alonsoval szemben. Schumacher az elkövetkező három versenyt megnyerte, aminek segítségével hátrányát tizenegy pontra csökkentette. Ezután következett a Magyar Nagydíj. Alonso kerékcseréje végett vetett a pilóta versenyének, mivel az egyik szerelő rosszul helyezte be az anyacsavart. Schumacher gumijai már teljesen szétfolytak, de nem volt hajlandó kijönni a bokszutcába. Pár körrel később kiesett a versenyből, és a kilencedik helyet szerezte meg, de mivel Robert Kubica és autójának súlya nem haladta meg az előírt minimumot, Schumacher a nyolcadik helyet, és ezzel egy ponot szerzett.


A Japán Nagydíj vége előtt tizenhat körrel Schumi az első helyről esett ki motorhiba miatt. Ez volt az első motorhibája a 2000-es Francia Nagydíj óta. A versenyt Alonso nyerte, aki így az idény utolsó versenye előtt tíz pontos előnyre tett szert. A Ferrari és Scumacher is tudta, hogy egyetlen esélye van a világbajnoki címre, akkor ha Brazíliában nyernie tud úgy, hogy Alonso nem szerez pontot.

A német az időmérő edzésen csak a tizedik helyet tudta megszerezni technikai problémák miatt. Schumacher feljött a hatodik helyre, és Fisichellát akarta előzni, amikor a két autó összeért. Schumacher-nek ki kellett állnia a bokszbaba, és csak a tizenkilencedik helyre ért vissza. Lemaradása a csapattársával, Massával szemben hetven másodperc volt. Nagy tempóval feljött a negyedik helyre.